A tájleíró költemény a lírai műnem azon fajtája, mely csak a román irodalomban ismeret ezen formában; ezt a verstípust Vasile Alecsandri alkotta meg és vitte tökélyre.
Dacolva a mintákkal, Alecsandri egy olyan területet fest le, amely a dombvidék és síkság között van, a hőmérséklet, a növényvilág, az évszakok változásai kiegyensúlyozottak, ez egy olyan hely, mely a román föld valós állapotát írja le.
A Tájleíró költemények világa életerővel és kozmikus optimizmussal teli, ez ad a természet körforgásának szabályosságot, az emberi természetnek harmóniát, az alkotásnak rendszert.
Az évszakok jönnek és mennek:
- az ősz megrozsdázza a domboldalt, szürke felhőket és viharos szeleket hoz;
- a tél hófúvásokkal takarja be a mezőket, hóviharos estéken vadászni kergeti a farkasokat;
- a tavasz a darvak és a fecskék visszatérésével, a rügyek kitörő lelkesedésével és a szántók munkakezdésével köszönt;
- a nyár termékeny esőkkel és meleg nappal érleli a földeket, az aratók fáradságait megfizetendő.
A napok nyugodtan telnek: az estére reggel következik, az alvó falu csendje és a békák vartyogása követi a szorgalmas munkát és a napközbeni jövés-menést. A természet erői, a szél, az eső, a hóvihar beleillik a nagy bolygó-mechanizmusba, ismételve a munkáját az eleve elrendelt órában. Az emberek maguk is részt vesznek az egyetemes örömben; ők két egyszerű és örök hozzáállásban vannak megörökítve: a szerelem bolondozásában és a termelés közben.
A verssor megőrzi egyszerűségét, folyékonyságát, nyugalmát. A szerkezet általában négyszakaszos, egy kis megállóhoz folyamodik, melyet gyakran egy viccel fejez be, a hatás meghosszabbításáért. A versek ideje mindig a jelen, mivel a szöveg a megfigyelő szemszögébe helyez minket. A sűrűn előforduló hasonlatok magasztosak („A hópelyhek hullanak, lebegnek a levegőben, mint fehér pillangóraj”), vagy tele vannak fenséges nyugalommal („Fehér füstök emelkednek a szikrázó légbe/Mint egy fenséges templom magas oszlopai”); ezek megszilárdítják a klasszikus tisztaság érzését.
A képzőművészetekkel (pasztell=puha, enyhén színezett ceruzával készült rajz) való kapcsolat kielégíti a különleges igényeket is: kompozíció, színek használata, egyensúly. Az érzés-természet megfelelést aláhúzza az emberi jelenlét, mely lelket önt a művekbe, és a vers értelmének felszabadulását támogatja; de tárgyilagosan, egy külső szemlélő szemén keresztül vannak leírva.
Főbb gondolatok román nyelven:
- pastelul este o specie a genului liric cunoscută în această formă numai în literatura română, creată și dusă la celebritate de Vasile Alecsandri
- o zonă cuprinsă între deal și câmpie, echilibrată sub raportul temperaturii, al formelor de viață vegetală, al rotației anotimpurilor, una din ipostazele veridice ale pământului românesc
- zilele se scurg calme
- versul își păstrează simplitatea, cursivitatea, limpezimea
- formula compozițională este de obicei de patru strofe
- imaginea, bazată pe percepție, traduce momentan senzația
- timpul “Pastelurilor” este invariabil prezentul
- dese comparații: “Fulgii zbor, plutesc în aer ca un roi de fluturi albi”, sau pline de o calmă maiestate: “Fumuri albe se ridică în văzduhul scânteios/Ca înaltele coloane unui templu maiestos”, întăresc sentimentul de seninătate clasică